Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján azt mondta, hogy akkor sem kell megijedni, ha valakinek két oltás után sincs megfelelő mennyiségű ellenanyag a szervezetében, ettől még védett. Különösen érdekes, hogy arról is beszélt később, ha enyhe lefolyású koronavírus-fertőzés után alacsony az ellenanyagunk, akkor kevésbé vagyunk védettek a vírussal szemben.
Az operatív törzs mai tájékoztatóján egyebek mellett Müller Cecília arról is beszélt, hogy csak idő kérdése, hogy itthon is megjelenjen az indiai mutáns vírus.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni az eeszt.gov.hu-n. Müller Cecília kitért arra, hogy itthon még mindig a brit mutáns fertőz, de vélhetően csak idő kérdése, hogy az indiai mutáns is megjelenjen. Szó esett arról is, hogy nem kell félnie annak, akinek két oltást követően sem mutatnak ki kellő ellenanyagot a szervezetében, a háziorvosoknak pedig megkezdték az első jutalmak kiutalását a hétvégi és ünnepnapi oltások után.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján György István államtitkár elmondta, hogy a 16 és 18 évesek foglalhatnak majd időpontot Pfizer vakcinákra, de csak ők. Arra kérte az államtitkár a 16 és 18 év közöttieket, hogy regisztráljanak május 7-ig. Szputnyikra is lehet regisztrálni, de csak azoknak, akik erre SMS-ben értesítést kapnak. Müller Cecília reagált a WHO Sinopharmmal kapcsolatos jelentésére, az országos tisztifőorvos szerint szombatra várhatók részletes adatok a WHO vizsgálatáról.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján beszélt arról, hogy bár még egyelőre nem keverik a vakcinákat Magyarországon, de foglalkoznak a kérdéssel, és ez a jövőben elképzelhető lesz itthon is.
Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette: holnaptól a Magyarországon élő külföldi állampolgárok is regisztrálhatnak az oltásra. A 16-18 éveseket nemsokára Pfizerrel oltják, és a közeljövőben megnyílhat a lehetőség erre a 12-15 évesek számára is. Változhat az oltási rend, kevert vakcinákkal is olthatnak a jövőben. Az AstraZeneca oltását 12 hét helyett előbb is kérhetjük, ezt az első oltást beadó oltóhelyen lehet kérni. Körülbelül 333 ezer Pfizer-vakcina érkezett, a pedagógusok második körös oltása jön a hétvégén, erről sms-t fognak küldeni.
Ma is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol többek között elhangzott, hogy terheléses támadás érte az informatikai rendszert, ezért állt le ma a lehetőség az oltásra való jelentkezésre, hogy a Pfizer-vakcinák mai rendelkezésre bocsátását az tette lehetővé, hogy az operatív törzs úgy döntött, a május 10-től kezdődő hétre helyezik át a 16-18 évesek beoltását, de arról is tájékoztatott az operatív törzs, hogy az AstraZeneca vakcinájának a beoltási módozatát felszabadítják, módosítják.
Jelentős mennyiségben érkeztek és érkeznek a héten Magyarországra koronavírus elleni vakcinák, ezért az operatív törzs szerdai tájékoztatása szerint új helyzet állt elő. Most először lehet azt kijelenteni, hogy már nem a rendelkezésre álló vakcina mennyisége a szűk keresztmetszet az oltás felvételében, hanem most már a várakozókon múlik, elfogadják-e az éppen elérhető vakcinát. Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy vélekedett, hogy a járványügyi adatok javulóban vannak.
„Egyértelműen kijelenthető, hogy a védőoltások hatása vezet a csökkenő járványügyi adatokhoz, láthatóvá vált a védőoltások eredményessége” – jelentette ki a keddi operatív törzs tájékoztatón Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos megállapítása szerint „a járvány a platózás után most enyhe csökkenést mutat”, miközben a 15. heti szennyvíz-adatokban a koronavírus koncentrációja „egy nagyon lassú, enyhe csökkenést mutat” és maga a koncentráció „még mindig nagyon maga”s, ami azt jelzi, hogy még mindig sokan betegek. A tájékoztatón kiderült, hogy egy Bács-Kiskun megyei presszót 1 évre bezártak, mivel az üzemeltető egy őszi szabálysértés után most újra megsértette a járványügyi szabályokat.
Lezajlott az operatív törzs mai sajtótájékoztatója, amelyen Müller Cecília beszélt arról is, hogy alkalmas-e antitestek szintjének oltás utáni vizsgálata a vakcinák hatékonyságának megállapítására.
Ma is megtartotta az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg egy alatt van a magyar reprodukciós ráta, ezért is látunk csökkenést a fertőzésszámban. A tisztifőorvos kitért arra is, hogy egyelőre nem tudni, szükség lesz-e harmadik, emlékeztető oltásra az egyes vakcináknál.
Biztató trendekről árulkodnak a koronavírus-fertőzésszámok, valószínűleg elértük a harmadik hullám tetőzését - mondta el Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Figyelmeztetett: a fertőzés továbbra is az ország egészében jelen van, ezért fontos továbbra is betartani a védekezési szabályokat. Beszélt arról is, hogy nincs bizonyíték arról, hogy az AstraZeneca oltása trombózist okozna a magyar adatok alapján és ismertette, hogy tragikus módon elhunyt egy nyolc hónapos, koronavírusos csecsemő is, aki nem ebbe a fertőzésbe, hanem Meningococcusba halt bele, de a magyar halálozás-adminisztráció szabályai miatt a koronavírusos elhunytak listájára fog kerülni.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília beszélt az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatban felmerült bizonytalanságokról is, miután több ország továbbra sem olt a vakcinával és az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezető tisztségviselője tegnap azt nyilatkozta, hogy összefüggés van az oltóanyag és a vérrögképződéses esetek között.
A világon 130 144 179 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 836 961, a gyógyultaké pedig 73 705 603 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint. Mindeközben itthon Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy az oltottak számának növekedésével párhuzamosan újranyithatnak a boltok és üzletek, Müller Cecília pedig arra kéri a magyarokat, hogy húsvét alatt is fegyelmezetten tartsák be a szabályokat.
Az országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat. Müller Cecília pénteken a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott, a vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben.
Hétvégén is zajlik majd az oltatás, emellett arra kérte az operatív törzs a magyar állampolgárokat, hogy szűk körben, az egészségügyi szabályok betartásával ünnepeljenek.
Szerdán is tájékoztatót tart az operatív törzs az aktuális járványügyi helyzetről és az átoltottsági adatokról, valamint a várható új oltási tervekről. Egy olyan helyzetben ad információkat a törzs, amikor úgy tűnik, hogy kialakulóban van egy kedvező fordulat a járványgörbén. Az országos tisztifőorvos csalódottságának adott hangot, amikor meghallotta azt, hogy vannak olyanok, akik csoportosan nem tartják be a korlátozásokat.
Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol Müller Cecília országos tisztifőorvos fontos adatokat árult el a vakcinák hatásosságáról, az idősotthonok vonatkozásában.
Közel egy órás csúszással kezdődött el az operatív törzs keddi tájékoztatója és éppen erre időzítve, példátlan csúszással, tették közzé a tegnapi koronavírusos járványügyi adatokat, valószínűleg azért, mert csak ma napközben éri el a szép kerek 2 milliós határt a beoltottak száma, így ez háttérbe szorítja a csaknem új csúcsot jelentő halálozási adatot. A napi adatközlésből végül kiderült, hogy 4609 új fertőzöttet azonosítottak, de Müller Cecília országos tisztifőorvos gyorsan hozzátette, hogy ez a relatív adat senki se tévesszen meg, mert egyébként még mindig felfelé ívelő szakaszában van a harmadik hullám és kérte az embereket, hogy mindenki maximálisan csökkentse a mobilitását, hogy le lehessen törni a járványt. A 4609 fős adat azért érdekes, mert reggel a közrádióban az NNK főosztályvezetője még egy közel 8 ezer fős adatról beszélt a tegnapi napot említve, de lehet, hogy csak rosszul kerekített és valójában a tegnap közzétett vasárnapi adatra (7263 fő) utalt.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy senki nem érezheti magát biztonságban a jelenlegi járványhelyzetben. Akik védettnek gondolják magukat, rosszul gondolják, mert egyik védőoltás sem ad 100%-os védelmet, ezért a második oltás után is be kell tartanunk minden járványügyi szabályt. Müller ezúttal az időseket kérte arra, hogy vigyázzanak a fiatalokra, mert az idősek körében nagyobb az átoltottság, és minden áldott nap halnak meg fiatalok. Kiss Róbert rendőr-alezredes ismertette a hétvégi intézkedéseket, amelyből látszik, hogy hétvégén sokan szegték meg a járványügyi intézkedéseket.